Mármint úgy értem, általában egy nő és egy férfi azért vannak együtt, mert jó nekik így. Jól érzik magukat egymás társaságában, összhangban vannak az ágyban és általában feltöltődést jelent a másik közelsége. Nagy vonalakban valami ilyesmit jelent a szerelem. De ha ennyire happy minden, mitől alakulnak ki súrlódások? Ha már kialakultak, hogy kell azt kezelni? És meddig? Vajon eljön egyszer az a pillanat, amikor már nincs kedvünk tovább konfliktusokat kezelni és lelépünk? Mit várunk attól, ha valakivel szerelembe esünk?

Naiv dolog azt képzelni, hogy mindig minden simán megy majd. Bár hallok olyanokat, hogy:

"Mi sosem veszekszünk, mindig, mindenben egyet értünk!" Na ez az, amit kár bizonygatni, úgysem hiszem el. Vagy ebben a kapcsolatban boldogan él együtt egy zsarnok és egy akarat nélküli szerencsétlen. Ezt tudom még elképzelni.

"Mi mindig mindent megbeszélünk, nem fekszünk le haraggal." Ezt már könnyebben feldolgozom, de ebben az esetben is két igen jámbor természetű egyén kerülhetett össze.

Szóval itt lehet a gond? Mi mindketten egyeduralkodók lennénk alapesetben, ezért néha egyikünk, néha másikunk enged, sokszor meg egyikünk sem és kész a cirkusz. De ha már ezt dobta a gép és mi ketten egy pár lettünk, akkor igyekezzünk (sikertelenül) megváltoztatni a másikat, próbáljunk mi magunk megváltozni (ez nagyobb eséllyel sikerül), vagy harcoljunk tovább nagy boldogan? Úgy veszem észre ez utóbbi kettő párhuzamosan alkalmazva egész hatásos, már amennyiben hatásosnak könyveljük el a kétnaponta kitörő viharokat.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy hiába csépelitek egymást folyamatosan, azért csak csípitek egymás búráját... Nos, valóban, ebben van igazság. És megfutamodni a nehézségek elől, szerencsére egyikünknek sem stílusa.. Szóval ha jobban belegondolok, tulajdonképpen az működteti az egészet, ami a leginkább megnehezíti... Ki érti ezt?

(Folyt. köv.)