Akik távkapcsolatban élnek, nyilván nem osztják a véleményem, de ez rájuk nem is érvényes. A párom viszonylag sokat utazik munkájából adódóan, így időről-időre van pár napunk, amit egymás nélkül töltünk és ami lehetővé teszi azt, hogy újra hiányozni kezdjünk egymásnak.

Most épp ezt az időszakot élem és egész jól viselem. Az első egy-két nap szokott a legnehezebb lenni, míg megszokom, hogy nincs mellettem. Aztán picit könnyebb lesz, utána jön a mélypont, majd a véghajrá, amikor már lehet visszaszámolni. Ez az általános forgatókönyv. Most azonban valahogy másképp van minden.

Olyan kiegyensúlyozott vagyok, mint szingli koromban. Rólam tudni kell, hogy amíg nincs komoly kapcsolat a képben, teljesen nyugodt vagyok. Aztán ha befigyel a képbe valami, akkor teljesen felpörgök. Jó és nem olyan jó értelemben egyaránt. És ha huzamosabb ideig nem tudunk együtt lenni, hajlamos vagyok kibillenni a lelki egyensúlyomból. Ez persze nem azt jelenti, hogy a párom nélkül nem vagyok képes jól érezni magam, de aki volt már szerelmes, tudja miről beszélek.

Úgyhogy ahogyan most érzem magam, azt kuriózumként élem meg. Talán kezdek arra rájönni, hogy hogyan élhetek minden körülmények közt teljes életet. És ezt már nem is csak a párkapcsolatokra értem, lényegében történhet bármi körülötted, ha Te belül rendben vagy, az minden mást is befolyásol. Tudom, ezt számtalanszor hallottuk már, de egészen más átélni és megtapasztalni is ezt.

Na nem mondom, egy kiadós szex nagyban hozzájárulna a még jobb közérzetemhez, szóval azért mégse nélkülözhetetlen az ember párja a teljes boldogsághoz, de az egyes számú feltétele benned, Magadban keresendő.