Ma süt a nap. Itt felém legalábbis ragyogó napsütés van. Ezért elmentem sétálni egyet, majd rövid úton vissza is fordultam, mert azért egy télikabát elkelt volna. De én szeretem az őszt is, a telet is. Biztosan azért, mert a két évszak találkozásának idején születtem.

Régen, mikor alsós általános iskolás voltam és beköszöntött az ősz, elmentünk sétálni az anyukámmal. Hihetetlenül élveztem a térdig gázolást az avarban és boldog voltam, ha gesztenyét találtam. Ma is ugyanúgy tudok örülni minden apróságnak, nem kell egy előléptetés, vagy talált buksza ahhoz, hogy boldog legyen a napom.

Mégis olyan sok elégedetlen embert látok és ha túllépünk a gazdasági helyzeten, a minden napi problémákon, nem tudom, vajon akkor boldogok lennének-e? Mert sokan a csodát várják, ami az ölükbe hullik és ami megváltoztatja az egész életüket. Legszívesebben minden ilyen embernek összeállítanék egy kis csomagot, ami pozitív gondolkodást, lelkesedést és egy speciális nagyító szemüveget tartalmazna, amivel könnyen észre lehetne venni az apró örömöket is.

Néha megpróbálok segíteni is ezeken az embereken, pedig csukta már rám az ajtót a szomszéd néni, akinek a friss, de már kiolvasott újságomat szerettem volna odaadni, közölte már tolókocsis bácsi a boltban, hogy ne segítsek, majd keres egy eladót. Ilyenkor elgondolkodom. Nem keltem egy megbízhatatlan, veszélyes ember látszatát, szóval nem konkrétan velem van a bajuk. Pedig nekik nem lenne jobb a nap végén mosolyogva arra gondolni, hogy ma találkoztak egy segítőkész emberrel, egy kis emberséggel?

Mindegy, azért nem fogok emiatt kútba ugrani, csak nem értem. Valaki érti?

Kedves Zűrzavaros Olvasók!

Szerencsére vagytok jónéhányan, amiért nem győzöm elég hálásnak lenni! Ezért arra gondoltam, hogy viszonoznám én is kitartásotokat és bizalmatokat azzal, hogy pár naponként "fogadó órát" tartok és tudunk közvetlenül beszélgetni. Ehhez az kell, hogy megjegyezzétek a zurzavarazeletem@gmail.com címet és ott kérjetek fel csevegésre. Aztán jöhet a mehet! Kérdések, történetek, javaslatok, bármi, a lényeg, hogy ne legyen ilyen egyoldalú a kommunikáció. :)

Szóval az említett email címen megtaláltok, és ha aktívnak láttok az oldalsó kis csevegőlistán, ne habozzatok hangotokat, vagy ez esetben betűiteket hallatni!

fiduciam

Akik távkapcsolatban élnek, nyilván nem osztják a véleményem, de ez rájuk nem is érvényes. A párom viszonylag sokat utazik munkájából adódóan, így időről-időre van pár napunk, amit egymás nélkül töltünk és ami lehetővé teszi azt, hogy újra hiányozni kezdjünk egymásnak.

Most épp ezt az időszakot élem és egész jól viselem. Az első egy-két nap szokott a legnehezebb lenni, míg megszokom, hogy nincs mellettem. Aztán picit könnyebb lesz, utána jön a mélypont, majd a véghajrá, amikor már lehet visszaszámolni. Ez az általános forgatókönyv. Most azonban valahogy másképp van minden.

Olyan kiegyensúlyozott vagyok, mint szingli koromban. Rólam tudni kell, hogy amíg nincs komoly kapcsolat a képben, teljesen nyugodt vagyok. Aztán ha befigyel a képbe valami, akkor teljesen felpörgök. Jó és nem olyan jó értelemben egyaránt. És ha huzamosabb ideig nem tudunk együtt lenni, hajlamos vagyok kibillenni a lelki egyensúlyomból. Ez persze nem azt jelenti, hogy a párom nélkül nem vagyok képes jól érezni magam, de aki volt már szerelmes, tudja miről beszélek.

Úgyhogy ahogyan most érzem magam, azt kuriózumként élem meg. Talán kezdek arra rájönni, hogy hogyan élhetek minden körülmények közt teljes életet. És ezt már nem is csak a párkapcsolatokra értem, lényegében történhet bármi körülötted, ha Te belül rendben vagy, az minden mást is befolyásol. Tudom, ezt számtalanszor hallottuk már, de egészen más átélni és megtapasztalni is ezt.

Na nem mondom, egy kiadós szex nagyban hozzájárulna a még jobb közérzetemhez, szóval azért mégse nélkülözhetetlen az ember párja a teljes boldogsághoz, de az egyes számú feltétele benned, Magadban keresendő.

Na, eddig tartott a veszekedés-mentesség. Először is, utálom, ha a pasim megnéz más nőket. Ettől felfordul a gyomrom. Persze, azért ne higgyétek, hogy ő ilyen pofátlan fajta, inkább azzal van a baj, hogy mindig, mindent észreveszek. Sokszor azt is ami nincs is, de ami van, azt aztán nem hagyom szó nélkül. Mindegy, ezt a békát még lenyeltem.

Csak úgy látszik a megemésztésig mégsem jutott el, mert innentől viszont már képes lettem volna ugrani minden apróságra. Végül ugrottam is, úgyhogy ennyit a békéről és nyugalomról. Be kéne iratkoznom valami konfliktus-kezelő tanfolyamra. De csak ha találok olyat, ahol végső megoldásként megengedett a sodrófa használata.

Ti hogy szoktátok kitombolni magatokat?

Az elmúlt két napban, egy hangos szó nem sok, annyi sem volt köztünk. Fegyverszünet, béke, nevezzük aminek akarjuk, de jól esik. Vannak ilyen időszakaink is. Hogy ez a mostani is ilyen, azt mi sem bizonyítja ékesebben, hogy Backstreet Boys-t hallgatok írás közben.. Ha néha meg is kérdőjelezem a dolgokat, ez a része sok mindenért kárpótol.

De miért nem tud mindig ilyen lenni? Mármint nem ő, hanem a kettőnk közti kapcsolat. Régebben gyönyörűen megfigyeltem, hogy tényleg mindig a menzesz előtti pár nap volt a kritikus, aztán szépen megnyugodtam. Most már nincs mire fogni, pláne hogy ő nem is menstruál. Inkább az lehet a helyzet, hogy ideig-óráig képes az ember mindig a legjobb arcát mutatni, minden kapcsolat így kezdődik. Aztán valahol a 6. hónap környékétől kezdődően szépen, lassan megismerhetjük azt az embert, akit imádunk. Akkor aztán eldől, hogy imádjuk-e tovább, vagy lelépünk.

Persze mi már túl vagyunk pár 6. hónapon, de még mindig tudunk meglepetést okozni a másiknak. És nem mindig pozitív értelemben. Én iszonyú hisztis, makacs, indulatos tudok lenni. Ezt egy nyugodt vérmérsékletű ember könnyebben kezelné, de egyrészt sajnálnám egy ilyen ártatlan emberre rászabadítani magam, másrészt attól még jobban kiborulnék, ha egy joggal dühös monológom után a pasim megsimogatná az arcomat és nézné tovább a tv-t. Húúúú, na ezzel aztán fel lehetne húzni!

Magam vagyok az ördög, igaz? Vagy azért némelyikőtöknek ismerős a szituáció? De nekünk, heves vérmérsékletűeknek is jár a szerelem, a boldogság, csak ember legyen a talpán, aki bevállal egy ilyen barátnőt. Istennek hála a pasimért!

Hányan meritek bevallani, hogy Ti is nehéz esetek vagytok?

Mármint úgy értem, általában egy nő és egy férfi azért vannak együtt, mert jó nekik így. Jól érzik magukat egymás társaságában, összhangban vannak az ágyban és általában feltöltődést jelent a másik közelsége. Nagy vonalakban valami ilyesmit jelent a szerelem. De ha ennyire happy minden, mitől alakulnak ki súrlódások? Ha már kialakultak, hogy kell azt kezelni? És meddig? Vajon eljön egyszer az a pillanat, amikor már nincs kedvünk tovább konfliktusokat kezelni és lelépünk? Mit várunk attól, ha valakivel szerelembe esünk?

Naiv dolog azt képzelni, hogy mindig minden simán megy majd. Bár hallok olyanokat, hogy:

"Mi sosem veszekszünk, mindig, mindenben egyet értünk!" Na ez az, amit kár bizonygatni, úgysem hiszem el. Vagy ebben a kapcsolatban boldogan él együtt egy zsarnok és egy akarat nélküli szerencsétlen. Ezt tudom még elképzelni.

"Mi mindig mindent megbeszélünk, nem fekszünk le haraggal." Ezt már könnyebben feldolgozom, de ebben az esetben is két igen jámbor természetű egyén kerülhetett össze.

Szóval itt lehet a gond? Mi mindketten egyeduralkodók lennénk alapesetben, ezért néha egyikünk, néha másikunk enged, sokszor meg egyikünk sem és kész a cirkusz. De ha már ezt dobta a gép és mi ketten egy pár lettünk, akkor igyekezzünk (sikertelenül) megváltoztatni a másikat, próbáljunk mi magunk megváltozni (ez nagyobb eséllyel sikerül), vagy harcoljunk tovább nagy boldogan? Úgy veszem észre ez utóbbi kettő párhuzamosan alkalmazva egész hatásos, már amennyiben hatásosnak könyveljük el a kétnaponta kitörő viharokat.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy hiába csépelitek egymást folyamatosan, azért csak csípitek egymás búráját... Nos, valóban, ebben van igazság. És megfutamodni a nehézségek elől, szerencsére egyikünknek sem stílusa.. Szóval ha jobban belegondolok, tulajdonképpen az működteti az egészet, ami a leginkább megnehezíti... Ki érti ezt?

(Folyt. köv.)

Sok pasim volt már. Ha neked az öt a sok, akkor nagyon sok.

Nem gondolom azt, hogy csak a srácok bújhatnak ágyba a csajokkal kötetlenül és büntetlenül, minden ilyen nő pedig ribanc. Szó sincs róla. Mindenkinek jár a tapasztalat- és örömszerzés lehetősége, korlátlanul. Sok csaj ki is használja, sokan meg lekurvázzák őket. Én azt mondom, amíg kizárólag független (vagy magukat függetlennek hazudó) pasikkal bújik ágyba egy szintén független nő, az tök rendben van. Maximum nem dicsekszünk el vele. Persze a pasinak azt is szabad, de nekünk csajoknak legyen tartásunk.

Szóval elvileg van tapasztalatom a szex és a kapcsolatok terén, azonban még így is sokszor nehézségekbe ütközöm, ha a saját párkapcsolatomról van szó. És ha már így van, igyekszem kívülről szemlélni a dolgokat, kielemezni és megérteni mi miért történik egy nő és egy férfi között. Mostantól itt meg is osztom mindenkivel a tanulságokat, kétségeket. Ti pedig, ha okosak vagytok, más kárán tanultok.